Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. A magyar arany Magyar Narancs, 2011. február 10. Egy debreceni ügyvéd irodája a Debreceni Televízió Kft. képviseletében követel helyreigazítást a stop.hu-tól, mondván, nem helytálló azon megállapításuk, miszerint a mondott tévé olyan beszámolót közölt egy helyi mûkorcsolyaversenyrõl, melyben csak a polgármester, Kósa Lajos lánya és trénere szólal meg, majd miután az ügy átfordult kínosba, gyorsan felturbózták ugyanazt a tudósítást egy másik megszólaló gyerekversenyzõvel. Ahol az eredeti hír megjelent (basahalom.blog.hu), most közlik mind a két felvételt, mindenki láthatja, mi történt. Nem is ez a baj ezzel a dologgal, de még az sem, hogy a sajtó bizonyos egyedei milyen kéjjel omlanak bele egyes politikusok hátsó traktusába, és amiatt milyen kellemetlen hazugságokba keverednek - hanem az, hogy eszünkbe juttatja azt a korcsolyaversenyt. Azt, ahol külön kategóriát állítottak fel azért, hogy a verseny fõvédnökségét ellátó debreceni polgármester lánya is nyerhessen egy aranyérmet; az Országos Mûkorcsolya Utánpótlás Vidékbajnokságot. Kósa Eszter korcsoportjában volt kilenc induló, amit a szervezõk sokallottak, ezért egy hatos és hármas csoportra osztották, igaz, volt olyan korosztály is, amiben tizenketten indultak, de azt nem sokallották, és nem bontották. A hármas csoportba került a Fidesz-alvezér lánya, meg még két kislány a klubjából (Debreceni Sportiskola); az egyik már abbahagyta a sportot, csak erre a versenyre ugrott még be, hogy meglegyen a csapata, a másik meg köztudottan gyengébb versenyzõ, mint Kósa lánya. S láss csodát, érvényesült a papírforma: nyert az alelnök/fõvédnök/polgármester lánya - nem tudott hibázni, pedig ilyen erõs mezõnyben a bronz is szépen csillogott volna. De kijött a lépés. Oké, ez van, s hagyjuk is azokat a híreszteléseket, hogy egy másik kislánynak azért kellett távoznia a debreceni klubból, mert az anyja valami rosszat szólt egy másik, átrendezett eredményû versenyrõl, amiben Kósa lánya és az övé is érintett volt. Biztosan nem igaz belõle semmi, bár a blog erre vonatkozó részét nem pereli senki. Ehelyett beszéljünk inkább arról, hogy ha a saját lányának ennyit bír nyújtani Kósa Lajos, egy ölébe ejtett aranyérmet a vidékbajnokságról, amirõl, míg a világ világ, azt mondja mindenki neki (már ha meri), hogy az apád miatt kaptad, akkor mit várhatnak a többiek? Hiszen ugyanezt kapták a védnökölt (kvázi Kósára bízott) sportolók a fõvédnöküktõl, egy bemocskolt versenyt. És mit várhat a város a polgármesterétõl, s mit várhat az ország a kétharmaddal kormányzó párt kisfõnökétõl? S mit várhatunk a Fidesz összes többi tagjától, akik - egy kivételével - mind Kósa alatt vannak, netán épp a beosztottai, vagy érdemeik híján, szerényebb képességeik okán nem jutottak oly magasra, mint õ. Ne mondják, hogy semmit nem várhatunk! Ezt várhatjuk, ezt, ami pár hete a debreceni jégen történt! Sõt, jobb, ha felkészülünk rá. Arra konkrétan, hogy soha nem jön el az a pillanat, amikor Kósa Lajos azt mondja, hogy: Gyerekek, ezt azért már mégse kéne... Nem vállalom el ennek a versenynek a fõvédnökségét, mert indul a lányom is, érdekelt vagyok. Ne bontsátok már szét két teljesen egyenlõtlen részre a gyerekem csoportját, mert az részrehajlás. Ne készítsetek ugyancsak részrehajló tudósítást, és egyáltalán, velem együtt tanúsítsunk már némi méltóságot, mert ennyivel tartozunk azoknak, akik engem megválasztottak. Nem, Kósa Lajos semmi ilyesmit nem mondott - s ilyenformán tûrte és támogatta egy verseny elcsalását. Egy olyan versenyét, ahol gyerekek, tizenévesek álltak rajthoz, s mentek úgy haza, hogy a gyõzelemhez nem elég jól korcsolyázni. Másra is szükség van. Romlottságra. a szerk. A magyar arany. Magyar Narancs, 2011. február 10.